Gyurcsány, Bajnai és Veres felelőssége is felmerülhet

Forrás: MTI

Budai Gyula szerint lesznek még meglepetések a sukorói kaszinóberuházás és a bábolnai állami földek értékesítésének ügyében. Mindkét ügyben több milliárd forint kár érte a magyar államot. Közlése alapján például Sukoró esetében egyrészt már a birtokában vannak, másrészt pedig még nyilvánosságra kerülhetnek olyan dokumentumok, amelyek Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Veres János egykori pénzügyminiszter felelősségét is felvethetik. Jelenlegi információi szerint az ő felelősségük teljesen egyértelmű az ingatlancsere ügyében, amellyel 1,3 milliárd forint kár érte a magyar államot. A miniszterelnöki megbízott, fideszes képviselő közölte: akár a ciklus végéig is vizsgálódhat.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai, valamint a pilisi ingatlanok cseréje miatt.

Ezen kívül több más ügyet is említett, így például a kerteskői állami gazdaságét, az újfehértói földeladást, a balkányi szocialista polgármester édesanyjának földvásárlását, valamint a Veszprém megyei erdők ügyét. Szerinte meg kell vizsgálni az elmúlt másfél év azon haszonbérleti pályáztatását is, amelyek esetében ugyan még nem jártak le a szerződések, mégis további húsz évre biztosították a bérleti jogot nagygazdaságoknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!