Forrás: MTI
Egyedül a baloldal bukott meg az államadósság és a munkanélküliségi küzdelemben, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány ahelyett, hogy küzdött volna ellenük, megduplázta mind az államadósságot, mind a munkanélküliséget – reagált közleményében a Fidesz arra, hogy az MSZP-s Burány Sándor azt közölte: kétezer milliárd forinttal nőtt az államadósság a kormányváltás óta.
Miután az Európai Bizottság és a nemzetközi elemzők is sorra ismerik el Magyarország teljesítményét, a szocialisták minden jel szerint tudatosan próbálják félrevezetni a magyar embereket. Amióta Magyarország szakított a Gyurcsány-Bajnai-korszak szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájával, a magyar államadósság csökkenő pályára állt, az ország pénzügyileg saját lábára állt, és az európai országokéval ellentétben pozitív foglalkoztatási trend jellemzi hazánkat – hangsúlyozza a nagyobbik kormánypárt.
Éppen az ellenkező irányba tart tehát az ország, mint a szocialisták kormányzása idején: akkor az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, és olyan felelőtlenül költekeztek, hogy miattuk 9 éven át túlzottdeficit-eljárás alatt állt az ország. Ahogy azt minden bizonnyal Burány Hazudós Sándor szocialista politikus is tudja, az államadósság évközben hullámzik, az államadósság valós mértékét az idén esedékes törlesztőrészlet, valamint a jövő évi törlesztőrészlet esetlegesen előrehozott kifizetése után lehet látni – hangsúlyozza a Fidesz közleményében.