Gyurcsány-bébik az új kentaur kormányban

Forrás: inforadio.hu

Legalább két kormány és legalább három érdekkör található meg a jelenlegi kabinetben, amelyben jelen vannak az úgynevezett Gyurcsány-bébik is – jelentette ki tegnao este az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója. Ez utóbbi csoport a volt miniszterelnök politikai irányvonalát viszi tovább.

Az új kabinetet Török Gábor Kentaur kormánynak nevezte, at elemző szerint legalább két kormány és három érdekkör jelenik meg a tagok összetételében.

A politikai kommunikáció és a válságkezelő szempontok azt indokolták, hogy legyen egy erős, el nem kötelezetett, pártokhoz nem kötődő része a kabinetnek, akik a kulcspozíciókat, a pénzügyi vagy a gazdasági tárcát kapják meg. Az előbbi posztra Oszkó Péter, a Deloitte vezérigazgatója kerül, míg az utóbbira Vahl Tamás, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke. Török Gábor rámutatott: az új miniszterelnök olyan embereket válogatott ide, akik meg tudják jeleníteni az üzleti élet arculatát.

De helyet kaptak olyan emberek is a Bajnai-kormányban, akik már az előzőben is benne voltak, és akik az MSZP vezérkarához tartoznak, például Szekeres Imre vagy Kiss Péter. Ők a Gyurcsány Ferenc előtti szocialista pártot jelenítik meg.

A harmadik érdekkört az elemző szerint az úgynevezett Gyurcsány-bébik alkotják, például Ficsor Ádám, aki a korábbi miniszterelnök kabinetfőnöke volt, vagy Molnár Csaba, akit szintén Gyurcsány Ferenc ültetett elsőként miniszteri székbe. Ők a gyurcsányi, vagy inkább a Gyurcsány utáni MSZP-t képviselik – mutatott rá Török Gábor.

Ez utóbbi csoport mutatja, hogy a távozó kormányfő nem veszítette el támogatóit és továbbra is befolyása van a politika alakítására, köze van az új kabinethez. Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon pedig szintén szövetségese Gyurcsány Ferencnek.

Eközben a szocialista párton belül egyre többen tekintenek a 2010 utáni időszakra. Megjelenik egyfajta bukási pánik a párton belül, ez pedig felerősítheti az egyéni stratégiákat. Török Gábor szerint egyre több párttag számára lesznek fontosak a baloldali értékek, sokan válnak majd a kabinet baloldali kritikusává.

Innen pedig már csak egy lépés az, hogy azt mondják: a neoliberális Bajnai Gordonnal nem lehet nekivágni a következő választásoknak, ez ugyanis sérti az MSZP érdekeit. Török Gábor szerint ezért az új kormányfőnek mindössze hónapjai vannak arra, hogy túljusson a nehezén.

Ezt a forgatókönyvet csak az írhatja felül, ha Bajnai Gordon növelni tudja népszerűségét. Ez azért lehetséges, mert a szocialistáktól elpártoltak most a bizonytalanok táborát növelik, így ők egy számukra kedvezőnek ítélt fordulat esetén ismét az MSZP táborát erősíthetik.

A beszélgetés első része, második része itt meghallgatható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!