Gyurcsány bizalmasai tízmilliókat kaptak

Forrás: MNO

Milliókat fizetett ki különféle címen az adófizetők pénzéből az előző kormányzat kancelláriája a balliberális holdudvarnak. A szocialistákhoz és a szabad demokratákhoz közel álló néhány közvélemény-kutató és politikai elemző tanácsaira, tanulmányaira 2004 és 2009 között csaknem százmillió forint ment el.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból kiderül például, hogy a bukott szocialista kormányfő, Gyurcsány Ferenc tanácsadója különösen népszerű és megbízható partnere volt a Miniszterelnöki Hivatalnak. Dessewffy Tibor szociológus ugyanis hol aktuális belpolitikai helyzetet elemzett 3,2 millióért, hol az országimázs rejtelmeit kutatta csaknem 8 millióért.

De úgy tűnik, a megrendelők szerint Dessewffy az országimázshoz kifejezetten értett, hiszen két szerződésben is megbízták országképformálás gyakorlatában közreműködő szervezetek, nemzetközi példák felkutatásával, a hazai helyzet elemzésével. 2006 végén egy hónapi állítólagos tevékenységért csaknem ötmilliót kapott, majd 2006. december végén egy százoldalas tanulmányért további 3,1 milliót utaltak át neki – írja a mai számában a Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat az ügyről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!