Gyurcsány Ferenc „politikai bűnöző”

Forrás: MHO, index.hu

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséhez nem férhet kétség, mondta a Magyar Hírlapnak Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke arról, hogy pártja hozzájárulna-e a bukott miniszterelnök parlamenti kiadatásához egy esetleges büntetőügyben.

Kövér László szerint Gyurcsány Ferenc „politikai bűnöző, aki ameddig el nem tűnik a magyar közéletből, és bármilyen értelemben az MSZP nevében szólhat, a szocialistákkal mint demokratikus szervezettel nem számolhatunk”. A Fidesz választmányi elnöke erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt.

Arra a kérdésre, felmerülhet-e a volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségre vonása, Kövér azt válaszolta: meg meri kockáztatni, hogy Gyurcsánynak már régen bíróság előtt kellene állnia. „Legkevesebb azért, amit a balatonőszödi beszédében bevallott. Vagyis, hogy de facto összeesküvésszerű módon megtévesztve a magyar állampolgárokat, elfedve a valóság megismeréséhez szükséges adatokat, tényeket, elcsalták a 2006-os választásokat” – tettte hozzá.

Kövér úgy véli, Gyurcsánynak a „2006. őszi rendőrterror” miatt is bíróság előtt kellene állnia. Az újságíró kérdésére, miszerint ha eljárás indulna ellene, a Fidesz felfüggesztené-e a (volt kormányfő) mentelmi jogát, a politikus úgy felelt, szeretné, ha itt tartanánk, a mentelmi jogának felfüggesztéséhez nem fér kétség.

A Magyar Hírlap interjúja itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!