Gyurcsány gyűlöletkampányt folytat a külhoni magyarok ellen

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc és a „bukott baloldal” ahogyan 2004-ben, úgy ma is gyűlöletkampányt folytat a külhoni magyarok ellen, és „ugyanúgy hazudozik, ahogy régen”.

A kormánypárt sajtóirodája így reagált arra, hogy a DK ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba közölte, pártja azt kezdeményezi: ne csak a külföldön élő kettős állampolgárok szavazhassanak levélben a jövő évi választáson, hanem a külföldön tartózkodó, de állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők is.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében erre válaszul azt írta: ahogyan azt az alapvető jogok biztosa is megállapította, nem jelent semmiféle hátrányos megkülönböztetést, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok nem szavazhatnak levélben, hiszen ők eddig is a külképviseleteken voksolhattak, és ezt követően is ott fognak.

A kormánypárt úgy fogalmazott, hogy „a baloldal ez ügyben is össze-vissza hazudik”, hiszen korábban még erősen támadták a levélben szavazás intézményét, ma viszont már az összes választóra kiterjesztenék.

Ha a magyarországi lakóhelyű, de a szavazás napján külföldön tartózkodóknál is bevezetnék a levélben szavazás lehetőségét, akkor minden magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgár esetében is be kellene vezetni – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy „ez irracionálisan bonyolultabbá és hosszabbá tenné” a szavazatok összeszámlálását, ezzel veszélyeztetné a választás végeredményének mielőbbi megismeréséhez fűződő alkotmányos érdeket.

„A bukott baloldal volt az, amely 1994-1998 között az Alkotmánybíróság határozatával szembe menve megakadályozta, hogy a szavazás napján külföldön tartózkodók bármilyen formában szavazhassanak, és a bukott baloldal volt az is, amely egyszer már magyart magyar ellen fordított 2004-ben” – zárta közleményét a Fidesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!