Gyurcsány kockázatot jelent az MSZP-nek

Forrás: inforadio.hu, Tv2.hu

Sok bakit eddig nem lehetett látni a pártoktól a kampányban, mert szemmel láthatóan ügyelnek arra, hogy minél kevesebb hibát kövessenek el – mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Az eddigi legismertebb bakiparádé a Magyar Demokrata Fórumhoz köthető, a párt honlapjára kitett, a jelöltekről forgatott videók és az abból készített összeállítás miatt – véli Nagy Attila Tibor, aki hozzátette: Bokros Lajos tánca (a felvételen 14.18-tól kezdődik) is kínos lehetett az MDF számára.

Az elemző szerint a volt pénzügyminiszter célja az lehetett, hogy megkedveltesse magát a nézőkkel, és elhitesse, nemcsak egy közgazdász, de ki tud lépni a szakemberi státuszából és egyszerű emberként is tud viselkedni.

Kérdés azonban, hogy a néző el tudja-e fogadni Bokros Lajost ebben a szokatlannak tűnő szerepben.

Gyurcsány Ferenc váratlan felbukkanásáról, illetve a fideszes és jobbikos visszaléptetésekről Nagy Attila Tibor azt mondta: ezek nem olyan mértékű hibák, mint amilyen négy évvel ezelőtt a Vizsla- vagy a szerverügy volt.

Hozzátette azonban, hogy Gyurcsány Ferenc újbóli színre lépése zavaró lehet az MSZP kampányában, mert Mesterházy Attilával ellentétben a volt kormányfő konfrontatívabb.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!