Gyurcsány magánakciói zavarba hozták a szocialistákat

Forrás: hvg.hu

Szocialista körökből nyert értesülések szerint az MSZP mindenható kampánystábja döbbenten értesült arról, hogy Gyurcsány Ferenc a választási küzdelem kellős közepén, március 19-én nyilvános országértékelő beszédet akar tartani. A politikus lépését senkivel sem egyeztette az MSZP vezérkarából; célját pedig csak találgatni lehet: valószínűleg így akarja felturbózni saját imázsát, megszilárdítani párton belüli presztízsét, hogy azután majd ismét aspirálhasson a pártelnöki posztra.

A szocialisták számára Gyurcsány magánakciója a lehető legrosszabb üzenet, hiszen azt mondja: rossz miniszterelnök-jelöltet választottatok Mesterházy Attila személyében, országot vezetni és értékelni igaziból csak én tudok. Ezzel gyökeresen új helyzetet teremtett a számos sebből vérző szocialistáknál, akik hiába akarták egy darabig jegeltetni egykori vezérüket, nem volt erejük hozzá. Hiszen tudhatták volna, ha rábízzák a vidéki országjárást, abból sok jó nem sül ki.

A HVG írása itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!