Forrás: MTI
Gyurcsány Ferenc még a hazugságbeszédéről is hazudott - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kocsis Máté annak kapcsán, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: kiderült, Gyurcsány Ferenc évekig sumákolt arról, hogy miként került nyilvánosságra a beszéd.
Most egy olyan jelentés publikálása miatt bírálják a baloldali pártok a belügyminisztert, amely akkor készült, amikor Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányoztak - fűzte hozzá a kormánypárti politikus.
Belügyminisztérium: Gyurcsány azt a jelentést minősíti, amelyik az ő hivatali ideje alatt készült el
A Belügyminisztérium véleménye szerint Gyurcsány Ferenc kijelentéseivel azt az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeit bemutató jelentést minősíti, amely az ő hivatali ideje alatt készült el - közölte a tárca sajtófőnöke szombaton az MTI-vel.
A minisztérium úgy látja: a volt kormányfő így azt a titkosszolgálati állományt is minősíti, amelyik az ő szolgálati ideje alatt illetve azóta is hűen szolgálja hazáját - tették hozzá.