Forrás: MNO, MTI
Gyurcsány Ferenc az ATV-ben próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de még ott sem sikerült tisztáznia magát – reagált a Fidesz szóvivője a bukott miniszterelnök esti interjújára.
Selmeczi Gabriella csütörtöki közleményében kiemelte, Gyurcsány semmiféle érdemi cáfolatot nem tudott előadni a gyanúsan egyező szakdolgozatok ügyében. „Csak vádaskodik, vagdalkozik tovább, de ez szánalmas próbálkozás, hiszen az alapvető kérdésre továbbra sem válaszol. Miként lehetséges, hogy sógora négy évvel korábbi szakdolgozata a hivatalos bírálat szerint nagyfokú egyezést mutat az ő későbbi diplomamunkájával? Hazugságnak sok, védekezésnek ez így kevés lesz...” – írta a Fidesz szóvivője.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát. Azt, hogy négy év elteltével a sógoráéval azonos címen adott be szakdolgozatot, nem találta furcsának. Szerinte a témamegjelölés – A Balaton-felvidék szőlészete és borászata – „meglehetősen általános”, a család pedig Balatonfüreden lakott.
A Hír Televízió a múlt héten derítette ki, hogy Gyurcsány Ferenc szó szerint ugyanolyan címmel adott le szakdolgozatot 1984-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán, mint akkori sógora négy évvel korábban. A különbség annyi, hogy a DK elnöke technika, míg Rozs Szabolcs 1980-ban földrajz szakon adott le diplomamunkát A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel.
A Hír TV Célpont című műsorának extra, vasárnapi kiadásából kiderült: miután összevetették az exsógor diplomamunkáját és a volt MSZP-s kormányfő eltűnt szakdolgozatának bírálatát, arra az eredményre jutottak, hogy a két munka szinte pontról pontra egyezik. Ezt követően Gyurcsány a Demokratikus Koalíció május elsejei rendezvényén gazembernek nevezte a kormányt és a jobboldali sajtó egy részét. Közölte: mindenkit beperel, aki azt meri állítani, hogy ő plagizált.