Gyurcsány új pártban?

Forrás: nol.hu

Mesterházy Attilának döntő szava lehet abban, milyen irányt vegyen az MSZP, milyen formában alakítson frakciót - mondta Böszörményi Nagy Gergely. Nem zárható ki szerinte, hogy Gyurcsány Ferenc új pártot alapít. A Nézőpont Intézet vezető elemzője azt mondta: a volt kormányfő a politikai ideológiák tekintetében új baloldali, harmadik utas, Tony Blair és Bill Clinton példáját követni kívánó, progresszív ideológiát valló politikus. Ennek azonban ma nincs akkora tábora Magyarországon, hogy az elég legyen a parlamentbe jutáshoz. Hozzátette: az MSZP az elmúlt húsz évben materiális, olykor szociális populizmusba hajló ígéretekkel tudta meghódítani a választóit, sokkal kevésbé azzal a fajta felvilágosult, progresszív kommunikációval, amelyet Gyurcsány Ferenc és az általa választott nemzetközi mintaképek követnek, ezért ellentmondás lehet a volt kormányfő politikai ambíciói és a magyar választói piac adottságai között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!