Gyurcsány, Veres, és Oszkó sem jelent meg a bizottság előtt

Forrás: fidesz.hu

Sem Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, sem Veres János volt, sem Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter nem ment el az Országgyűlés pénzügyi bizottságának ülésére. Varga Mihály, a bizottság elnöke azután döntött az ülés összehívásáról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy újságíró keresete nyomán megállapította: a Gyurcsány-kormány 2006-ban nem valós adatokat közölt az államháztartás állapotáról.

A politikus szerint bebizonyosodott, hogy 2006-ban nem valós adatokat közöltek az államháztartás állapotáról. Varga Mihály véleménye szerint Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára mellébeszélt, valamint a PM és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) durva hamisítást követett el azzal, hogy ezeket az adatokat nem hozta nyilvánosságra és másképp magyarázta. Az ellenzéki politikus hozzáfűzte: nem kaptak választ arra a kérdésre: kit terhel a felelősség azért, hogy ezek a gazdasági adatok nem kerültek nyilvánosságra, és hogy a magyar lakosság nem tájékozódhatott az ország valós gazdasági állapotáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!