Gyurcsányi kívánságműsor az új polgári törvénykönyv?

Forrás: magyarhirlap.hu

Mára kiderült, miért olyan sürgős a szociálliberális ideiglenes kormánynak mielőbb átnyomni a parlamenten az új polgári törvénykönyvet. Az egyneműek élettársi viszonyának törvényesítése és a rokonházasság csak a figyelem elterelése. Ez a törvény ugyanis kétségtelenül veszélyezteti a következő kormány elszámoltatási tervét azzal, hogy az 1988 és a 2006 közötti időt érintő, jó erkölcsbe ütköző privatizációs ügyekben a magyar állam egyetlen fillért sem tudna visszakövetelni.

Ilyen ügy lehet Gyurcsány Ferenc volt cégének balatonőszödi villaszerzése, amely miatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat az ügyészséghez fordult, kérve a szerződés érvénytelenítését. Ez az ügylet is a jó erkölcsbe ütközhet, hiszen a rendelkezésre álló dokumentumok alapján harmincmillió forintért vásárolta meg az ingatlant a Gyurcsány-cég, ám a villa valójában ennél sokkal többet ért.

A gyanú szerint a módosított törvény lehetőséget adna arra, hogy Gyurcsány Ferencnek a peres eljárás végén ne kelljen megfizetnie az értékkülönbözetet. A parlament ma szavaz az államfő által visszaküldött és bizonyos pontokon módosított jogszabályról.
Részletek a  mai Magyar Hírlapban olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!