Forrás: hirado.hu
Ha a volt kormányfő a gyülekezési joggal élve kíván tiltakozni a kormány tevékenysége ellen, akkor ennek a lehetőségét biztosítják, gumilövedékkel és gumibotokkal nem kell számolnia. Hajrá, bátorság! – fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Lehet vitatkozni a választójogi rendszer részleteiről, de azt könnyű belátni, hogy a korábbi rendszerben is a mandátumok 61 százalékát szerezte volna meg a Fidesz egy igazságtalan választókerületi beosztás mellett – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.
Ebben a „szörnyű autokráciában, diktatúrában” mi tettük azt lehetővé, hogy ne csak a Kúriához, hanem az Alkotmánybírósághoz is lehessen alkotmányjogi panaszt benyújtani - hangoztatta.
Az ellenzékkel folytatott vita kapcsán, melynek lényege, hogy a vesztes pártok szerint a győzteskompenzáció hozta meg a Fidesz nagyarányú győzelmét, Gulyás Gergely azt mondta: 6-7 mandátumról van szó, ami a kormánytöbbséget semmilyen formában nem érinti.
Úgy vélte: a választójogi egyenlőség akkor sérülne, ha egy szavazat kétszer érvényesülne. Itt nem erről van szó, teljesen legitim döntés az, hogy azok a szavazatok, amelyek egy győztesjelölt győzelméhez már nem szükségesek, töredékszavazatként hasznosulnak – érvelt a fideszes politikus, aki a görögországi példát említette. Ott, ha egy párt egy szavazattal többet kap, mint a második helyezett, 80 mandátumot kap azonnal. Nálunk ilyen aránytalanság nincs – szögezte le.
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnökének azon kijelentését, miszerint nem biztos, hogy jól teszi, ha valaki egy ilyen nagyarányú vereségnél a választási rendszer hibáira hivatkozik, úgy kommentálta: kínosan érzi magát, ha Szigetvári Viktorral egyet kell értenie, de jelen esetben ez a helyzet.
Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnökének azon kijelentésére, miszerint mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi kormány ne töltse ki a mandátumát, úgy reagált: őszintén bízik abban, hogy a volt kormányfő alkotmányos eszközökre gondolt. Ha a gyülekezési joggal élve kíván tiltakozni a kormány tevékenysége ellen, akkor ennek a lehetőségét biztosítják, gumilövedékkel és gumibotokkal nem kell számolnia. Hajrá, bátorság! – fogalmazott Gulyás Gergely.
Beszélt arról is, hogy a választójogi rendszer szerinte nagy mértékben nem változott. Egyfordulós lett ugyan, de a vegyes rendszer maradt, továbbra is listára és egyéni képviselőjelöltre lehet szavazni. Utóbbiak aránya a rendszer egészén belül megnövekedett. A mögöttünk hagyott ciklus pedig nem csak ígérte, hanem be is váltotta azt a korábbi fogadkozást, hogy az országgyűlés létszámát megfelezzük – hívta fel a figyelmet.