Három politikai vitával folytatja elmúlt heti ülését a parlament

Az Országgyűlés hétfőn és kedden három politikai vitával folytatja és fejezi be az előző héten kezdődött ülését. A képviselők a kormány, az MSZP és a Jobbik által javasolt témában is politikai vitát tartanak, miután az LMP felvetésére szerdán már tárgyaltak a munkaerőhiány okairól.

kdnp.hu – MTi

Belső lapos

Az ülés hétfőn 11 órától napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, amit kérdések és azonnali kérdések követnek.

Ezután a kormány kezdeményezésére a 2014 és 2020 között Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról tartanak politikai vitát több mint hétórás időkeretben. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről szóló előterjesztése indoklásában emlékeztetett: egy kormányrendelet írja elő a kabinetnek, hogy félévente az Országgyűlés előtt számoljon be a brüsszeli pályázatok tervezéséről, végrehajtásáról és ellenőrzéséről.

A keddi ülésnap reggel 9 órakor a közoktatás helyzetéről szóló vitával kezdődik, amelyet az MSZP kezdeményezett és a másik két ellenzéki frakció is támogatott. A parlament legfeljebb hat és fél órában tárgyalhatja ezt a napirendi pontot, majd a Jobbik szorgalmazására – és szintén az ellenzék többi pártja által támogatva – a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosításáról tartanak vitát, amelyre több mint öt óra áll majd rendelkezésre.

Az LMP kezdeményezésére szerdán tartottak vitát a munkaerőhiány okairól, a frakciók és a kormány képviselői összesen nyolc órában fejtették ki véleményüket.


A házszabály szerint az Országgyűlés a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének (negyven képviselőnek) indítványára tart vitát. Minden képviselő legfeljebb két politikai vitát támogathat ülésszakonként.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!