Háromszázötven új munkahelyet hoz létre egy élelmiszeripari beruházás Mélykúton

Új víziszárnyas-feldolgozó üzemet épít a Bács-Kiskun megyei Mélykúton a Hunent Zrt, mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással, amellyel 350 új munkahelyet is teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kiss István, a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. elnöke a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 10-én. A cég mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással épít új víziszárnyas-feldolgozó üzemet, amellyel 350 új munkahelyet is teremt a Bács-Kiskun megyei Mélykúton. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Szijjártó Péter hozzátette: az európai csúcstechnológiát képviselő, zöldmezős beruházáshoz a kormány 4,4 milliárd forintos támogatást biztosít.     A miniszter szerint egyre élesedik a nemzetközi élelmiszeripari piac is, és Magyarország méretéből adódik, hogy a nemzetközi versenyképességhez egy jól fókuszált, prémium minőségre koncentráló stratégiát kell végrehajtani.

Ez a beruházás is hozzájárul, hogy a magyar élelmiszeripar továbbra is növekedő pályán tudjon maradni, enélkül pedig csökkenne az ágazat versenyképessége és a korábban megszerzett piacokat mások vennék át – hívta fel a figyelmet. Az autóiparhoz hasonlóan a nemzetközi élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, folyamatosan fejleszteni kell a versenyben való megfelelésért – mutatott rá a miniszter.

Kiss István, a Hunent igazgatósági elnöke azt mondta, hogy Európában egyedülálló üzemet hoznak létre, hiszen kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik. Az első ütemben, 2018 decemberéig felépítik egyebek mellett az új vágóhíd csarnokot, élőállat fogadó csarnokkal, biológiai szennyvíztisztítót és egy nagy tárolókapacitású, automatizált hűtőházat – ismertette.     A beruházással 20 milliárd forint fölé emelkedhet az árbevétel, nő a feldolgozott mennyiség, így piacvezetővé válhat a vállalat belföldön és a legfőbb piacokon is – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!