Házasság világnapja: Európa beteg, de a magyar folyamatok bizakodásra adnak okot

Forrás: MTI

Hoppál Péter szerint Európa beteg, dekadens és népessége fogy, ezzel szemben Magyarországon a folyamatok e téren bizakodásra adnak okot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szombaton a házasság világnapja pécsi megnyitóján nagycsaládosok előtt beszélt arról, hogy a családi közösségek Magyarországon annak ellenére erősek, hogy Európában éppen gyengülni látszanak.

Az egyházi közösségeknek, a nagycsaládosoknak és a kormánynak határozottan és emelt fővel kell szembemenniük a liberális világ „valósítsd meg önmagad típusú" ideológiájával - mondta Hoppál Péter, aki Európában egyedülállónak nevezte a családok biztonságát erősítő magyar kormányzati intézkedéseket.

Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a magyar családok helyzete jóval kedvezőbb, mint tíz évvel ezelőtt. Jellemező tendenciának nevezte azonban, hogy a fiatal párok nem mernek a házassággal „egymás iránt felelősséget vállalni".

A NOE elnöke kiemelte, a házasságra elsősorban nem intézményként, hanem szeretetközösségként érdemes tekinteni.

Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere bejelentette, a pécsi önkormányzat idén több mint kétmilliárd forintot szán óvoda- és bölcsődefejlesztésre. Hozzátette, a fejlesztéseknek köszönhetően az intézményekben további férőhelyek is létesülnek.

Az alpolgármester reményének adott hangot, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon és Pécsett is tapasztalt népességfogyás belátható időn belül mérsékelhető, illetve a tendencia megfordítható.

Magyarországom kilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal „a szeretet: szenvedély és döntés" mottóval. A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény ezen a hétvégén kezdődik.

A házasság hete mozgalom 19 éve indult az Egyesült Királyságban, s ma már több mint húsz országban tartják meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!