Hétről hétre fokozódik a migráció

kdnp.hu
Forrás: MTI

Törökország felől hétről hétre fokozódik a migrációs nyomás, és a Balkánon keresztül a magyar határt célozzák meg a migránsok – jelentette ki Bakondi György az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A török puccs óta hétről-hétre megduplázódik a görög szigetekre érkezők száma, mások pedig a bolgár határszakaszt célozzák meg, majd Szerbián keresztül Magyarországot - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Mindennek nyomán naponta több mint száz az illegális határátlépési kísérletek száma, illetve ugyanennyit már a kerítésnél megakadályoznak a magyar hatóságok – tette hozzá.

Az Európa 20 országában végzett egyik közvélemény-kutatással kapcsolatban, amely szerint a polgárok több mint fele támogatja a határok lezárását, azt mondta: látszik a politikai hangulatváltozás.

Miközben a nemzetállamok védekezni kezdtek a migráció ellen, a brüsszeli álláspont változatlan. Folytatják az eddigi migrációpárti politikát – mondta.

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című keddi műsorában ehhez hozzáfűzte: az Európai Bizottság egyre inkább magára marad a véleményével.

Európában elsőként a magyar polgárok nyilváníthatnak véleményt arról, hogy akarják-e a betelepítést, vagy sem. Fontos, hogy az emberek elmenjenek szavazni – mondta Bakondi György.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!