Húszezer kanyaró elleni vakcinával segítjük Kárpátalját

Magyarország húszezer adag vakcinát ajánlott fel kanyaró ellen Kárpátaljának, hogy megelőzhető legyen a romániai járvány átterjedése az ukrajnai megyére – közölte Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hétfőn az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

Grezsa István telefonon elmondta: Magyarország tavaly, igazolva jószomszédi kapcsolatait Ukrajnával és azon belül Kárpátaljával, öt évre vállalta, hogy kérésre biztosítja az ukrajnai megye számára a korosztályos védőoltások beadásához szükséges vakcinákat, mert ezekből az utóbbi években ott hiány van. Hozzátette: mivel időközben Romániában kanyarójárvány ütötte fel a fejét a gyermekek körében, Magyarország húszezer adag vakcinát ajánlott fel a betegség ellen Kárpátalja részére. Mint jelezte, az oltóanyag szállításáról a közeli napokban az országos tisztifőorvos fog egyeztetni az illetékes ukrán hatósággal Kárpátalján.

A magyar fél az idei évre összegyűjtötte az oltóanyagokra vonatkozó kárpátaljai igényeket. Jelenleg közbeszerzési eljárás keretében folyik négyféle, Ukrajnában is törzskönyvezett, a kötelező védőoltásokhoz szükséges vakcinának a beszerzése több mint 480 millió forint értékben – emlékeztetett a kormánybiztos. Az oltóanyagokat Magyarország egészségügyi segélyként juttatja el Kárpátaljára, és ha szükség lesz rá, akkor a következő négy évben is támogatja Ukrajnát oltóanyagokkal – mondta Grezsa István.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!