Ha az MSZP maradt volna kormányon, most brutális lenne a gáz- és a villanyár

A Fidesz szerint ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik energiaár-emelési politikájuk, akkor ma „brutális" árat kellene fizetni a lakossági gázért és villamos energiáért. Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: 2002 és 2010 között 97 százalékkal emelkedett a lakossági villamos energia ára, a gázé pedig 206 százalékkal.

kdnp.hu – MTI

Ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik ez a „trend", akkor a jelenlegi 37,45 forinttal szemben akár 85 forintos kilowattóránkénti villanyár is lehetne, a gáz esetében pedig egy köbméter ára a mostani 113,55 forinttal szemben 419 forint is lehetne – mondta.

Ehhez képest - hangsúlyozta – a 2013-ban kezdett rezsicsökkentéssel háromszor mérséklődött – összesen mintegy egynegyedével – mind az áram-, mind a gázár, amelyek így Európában ma az egyik legalacsonyabbnak számítanak.

A fideszes politikus felidézte, hogy 2016 végén – javaslatára – az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely ismét rendeletalkotási joggal ruházta fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH), vagyis az egyetemes szolgáltatási piacon a MEKH jogszabályban határozhatja meg az alkalmazandó árak összetételét, biztosítva ezzel a rezsicsökkentés fenntartását.

Molnár Csaba, a DK európai parlamenti (EP) képviselője azonban azt kérte az EP-ben, ítéljék el Magyarországot a hatósági energiaárak alkalmazása miatt – tette hozzá.

Németh Szilárd hangsúlyozta azonban, hogy a rezsicsökkentéssel elért eredményeket „nem engedjük ki a kezünkből", „Brüsszel bármilyen módon fenyeget", a nemzeti érdekeket nem lehet feladni. Amíg Fidesz-kormány lesz, a rezsicsökkentés politikája folytatódni fog – jelentette ki.

A fideszes képviselőt több más témában is kérdezték. A sajtóhírek szerint Lengyel László politológus szervezésében tartott ellenzéki egyeztetést Németh Szilárd úgy kommentálta: megint zajlik a „casting". Neki a legnagyobb meglepetés – mondta –, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett ezen a megbeszélésen.

Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésével kapcsolatban a politikus egyetértett azzal, hogy számoltassák el a 2002-2010 közötti miniszterelnököket és fővárosi vezetést.

Az internetáfa-csökkentés ügyében azt mondta: ha egyes szolgáltatók nem alkalmazzák a rendelkezést, akkor ellenőrzéssel kell feltárni, miért nem teszik meg.

A Jobbik korrupcióellenes törvényjavaslatáról Németh Szilárd – utalva Kovács Béla jobbikos EP-képviselőre – úgy fogalmazott: „amíg KGBéla mandátummal rendelkezik, addig nincs miről beszélni".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!