Hadat üzentek a fiataloknak

Forrás: MTI

A Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét és a sportot, az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, akinek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek – mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke az MTI-nek. A Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke arra reagált, hogy Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján az ifjúság és a sport területén az elmúlt nyolc évben elért eredményekről, valamint a további elképzelésekről beszélt. Ágh Péter az MTI-nek elmondta: az aggasztó helyzettel a szocialista kormánynak a saját maga által megrendelt kutatásából, az Ifjúság 2008 című anyagból kellett szembesülnie, melynek során reprezentatív keretek között nyolcezer magyar fiatalt kérdeztek meg. Eszerint a magyar fiatalok 80 százaléka úgy érzékeli, hogy az elmúlt évek során romlott az általános életszínvonal, romlott a helyzetük – tette hozzá. „Nem elég azonban, hogy a szocialisták nem tettek semmit a fiatalokért, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy hadat is üzentek nekik, hiszen bármilyen megszorításról volt szó, az elérte a fiatalokat. Gondoljunk csak a tandíj bevezetésére, aminek eltörléséhez egy népszavazás kellett” – mondta Ágh Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!