Hagyó menekül a kérdések elől?

Forrás: MTI

Hagyó Miklós szerdán jelentette be, hogy mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte a bizottság elnöke kedden olyan nyilatkozatot adott a Duna tévének, amely megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét. György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese, a bizottság elnöke a Duna TV-ben azt mondta: a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig, menedzsmentjéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke tudomásul vette Hagyó Miklós döntését, és egyetértett vele. Bőhm András, liberális képviselő, a BKV-vizsgálóbizottság tagja számított arra, hogy Hagyó Miklós úgy dönt majd, nem megy el a testületi meghallgatására, azon viszont már meglepődött, hogy Hagyó most hirtelen így döntött. Hock Zoltán, a fővárosi MDF-frakció tagja nem lepődött meg azon, hogy Hagyó lemondta megjelenését. Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: a vizsgálóbizottságnak a jövő héten kell tárgyalnia a jelentés első tervezetét, akkor majd kifejti véleményét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!