Hagyó nyomására kötöttek szerződést a tanácsadó céggel?

Forrás: hirtv.hu

Újabb részletek kerültek napvilágra a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kézi vezérléséről: a Cemi Kft. is kaphatott megrendelést Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ajánlására a közterület-fenntartótól. Ez derül ki a cég vezérigazgatójának tanúvallomásából. A vállalat átvilágítására kiírt pályázatot gyakorlatilag a Cemi Kft.-re szabták.

A Fővárosi Közterület-fenntartó vállalat átvilágítására nem a belvárosi étteremben, hanem a városházán található irodájában adott megrendelést Hagyó Miklós az FKF Zrt. vezérigazgatójának. Bielek Péter tanúvallomásában elmondta, hogy a találkozón részt vett a kiválasztott cég, a Cemi Kft. vezetője is. Hagyó elvárása az FKF költségeinek lefaragása volt. A közbeszerzési eljárást ezúttal is irányítottan írták ki, a közreműködő ügyvédet a Hagyó Miklós által javasolt ügyvédi iroda, a Horváth, Dóczi és Lehmann egyik vezetője jelölte ki. A feltételeket úgy határozták meg, hogy csak a Cemi felelhessen meg nekik.

Az ügyvéd nehezen teljesíthető referenciákat írt ki – fogalmazott Bielek Péter a tanúvallomásában. A referenciaigazolásokat más önkormányzati cégek állították ki, egyikük a BKV volt. A Cemi Kft.-t az FKF Zrt. összesen csaknem 400 millió forint értékű megbízáshoz juttatta. Bielek Péter szerint a kft. tanácsai kifizetődőek voltak, a javasolt intézkedésekkel körülbelül kétmilliárd forintot takarított meg a közterület-fenntartó vállalat.

A Cemi Kft. a BKV-val is szerződésben állt, a céggel kötött szerződés egyike azoknak a megbízásoknak, amelyeket a BRFK vizsgál a BKV vezérigazgatójának feljelentésére. A BKV-nál a magáncéget Antal Attila bízta meg, a Cemi tíz hónap alatt 287 millió forintért adott tanácsokat a közlekedési vállalatnak. Sajtóhírek szerint a kft. szenior partnerei százezer, junior partnerei hetvenötezer, elemzői pedig harmincötezer forintos óradíjjal dolgoztak a BKV-nak.

A témáról bővebben hallhatnak a pénteki Célpontban 21.30-tól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!