Hagyó ügyvédjének játszották át a félmilliárdos ingatlant?

Forrás: MNO

Gyanús körülmények között cserélt gazdát 2007 decemberében a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. Hercegprímás utcai ingatlana, az ügyben ezért a fővárosi Fidesz–KDNP frakció tulajdonosi vizsgálat lefolytatását kéri Demszky Gábor főpolgármestertől. Minderről a polgári pártszövetség két politikusa, Wintermantel Zsolt és György István számolt be sajtótájékoztatón.
A politikusok úgy vélik, hogy az 568 négyzetméteres ingatlant, amely a fővárosi tulajdonú cég birtokában volt, átjátszották Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes ügyvédjének. Az ingatlant megvásároló, uruguayi bejegyzésű cég székhelyére volt bejelentve az a Teréz Körút 23. Kft. nevű társaság is, amelynek minősített többségű befolyással bíró tulajdonosa volt az adásvétel idején Horváth Iván. Az ő ügyvédi irodája ma épp a Hercegprímás utcai épületben található – hangzott el.

Mint emlékeztettek rá, Horváth irodájában a BKV-botránnyal összefüggésben korábban házkutatást is tartottak, a jogászt pedig előállították. A párt weboldala tudósítása szerint Wintermantel Zsolt azért is gyanúsnak találja a tranzakciót, mert az az FTSZV üzleti tervében sincs dokumentálva. Hozzátette: olyan cégek, személyek és társaságok kerültek ennek az adásvételnek a szereplői közé, akiknek a neve korábban már más kétes ügyekben is felmerült – olvasható a Fidesz internetes oldalán.

György István kifejtette: amennyiben a főpolgármester nem indít vizsgálatot, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának elnökeként ő maga fog rendkívüli ülést egybehívni, hogy így járjanak a dolgok végére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!