Halálosan megfenyegették Szijjártó Pétert

Forrás: MTI

Az elsődleges szakértői vélemény szerint éles lőszer volt abban a Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselőnek címzett borítékban, amely délelőtt érkezett a Képviselői Irodaházba. Emellett halálos fenyegetést is tartalmaz a levél.

Ön annyit hazudott már a magyar népnek, hogy szervezetünk halálra ítélte. A mellékelt lőszerből 30 darabot betáraztunk egy AK géppisztolyba. Az ítéletet végrehajtjuk – ismertette a levél szövegét Cser-Palkovics András. A levélre és a lőszerre utalva úgy fogalmazott: íme, itt az eredménye a Magyar Szocialista Párt durva, alattomos, hazug gyűlöletkampányának, amit az elmúlt hetekben és hónapokban Szijjártó Péter ellen folytattak. Gratulálunk. Gratulálunk Szabó Zoltánnak, gratulálunk Török Zsoltnak és a többi szocialista politikusnak, aki Szijjártó Péter ellen rágalomhadjáratot folytatott az elmúlt hetekben, hónapokban.

Az ügyben a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!