Forrás: MTI
Harminc halmozottan hátrányos helyzetű, többnyire cigány gyermek számára indított kétéves tanodaprogramot szerdán Debrecenben az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány és a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Az 5-8. osztályos tanulók önkéntesen vehetnek részt minden hétköznap a foglalkozásokon. A tanoda célja a többi között az, hogy növeljék a gyermekek felzárkózási esélyeit és csökkentsék az oktatási esélykülönbségeket, az iskolai lemorzsolódást, elősegítve a felsőoktatási intézményben történő továbbtanulást, valamint megakadályozzák a társadalmi leszakadást – hangoztatta a program szakmai vezetője a debreceni nyitó rendezvényen.
Gregussné Buzás Irén Erika, a Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziójának lelkésze elmondta: reményeik szerint legalább 22 tanuló teljesíti majd az egyénre szabott fejlesztési tervben meghatározott célokat, és közülük legalább hatot középfokú oktatási intézménybe is felvesznek majd.