Forrás: MTI
Miskolc nyomortelepeinek felszámolása mellett 35 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz városi szervezete, ami Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szerint azt jelenti, a polgárok bizalmat szavaztak programjának.
A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat májusban döntött úgy, hogy felgyorsítja a nyomortelepek fölszámolását. Ennek érdekében módosították az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra vonatkozó rendeletet úgy, hogy kétmillió forint úgynevezett lelépési pénzt is hajlandó a város kifizetni, ha a bérlő Miskolcon kívülre költözik.
A program politikai vihart kavart, ezért fordult a polgármester és a közgyűlésben többségben lévő Fidesz-KDNP a miskolci polgárokhoz azzal a kérdéssel,hogy egyetértenek-e a meghirdetett rendteremtéssel.
Több mint 35 ezer miskolci aláírását gyűjtötték össze, ennyien fejezték ki egyetértésüket a nyomortelepek fölszámolása mellett – mondta Kriza Ákos, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtés befejeződött.
Nem lehet kérdés, hogy ezt a programot folytatni kell, a rendszerváltás óta nem volt olyan polgármesteri program, amely ekkora támogatottsággal bírt volna, mint ez a kezdeményezés – tette hozzá.
A polgármester szerint négy éve is világos volt, hogy fontos a nyomortelepek felszámolása, legutóbb az Álmos utcait „takarították el" a munkagépek, és mindenkinek, aki ott élt, biztosították a lakhatást.
Aki segítséget kér, annak adni kell! – tette hozzá, megjegyezve: világossá vált, hogy ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. Sem közbiztonsági, sem közegészségügyi szempontból nem megengedett, hogy fennmaradjanak a nyomortelepek – jelentette ki.
Kérdésre válaszolva elmondta: minden egyes családot egyedileg kezelnek, külön elbírálás alapján helyeznek el, és minden segítséget megad azoknak, akik jobb komfortfokozatú lakásba szeretnének költözni, valamint a közösség szabályait betartják és elfogadják „a rend és tisztesség értékrendjét".