Három a magyar igazság?

Forrás: MTI,Népszava

Fodor Gábor a Fidesz, az SZDSZ után most MDF színekben próbál szerencsét egyéni jelöltként Gyöngyösön az országgyűlési választásokon. Az egyik kormányközeli napilap információi szerint az SZDSZ volt elnöke vezetheti majd azt a Heves megyei listát is, amelyen MDF-es és szabad demokrata politikusok egyaránt helyet kapnak.

A Népszava mai számában azt írta, hogy tudomásuk szerint a két párt most annak a lehetőségét keresi, hogyan szerepelhet majd a liberális jelöltek neve mellett az SZDSZ logója úgy, hogy az együttműködés ne közös listát eredményezzen. Abban az esetben ugyanis a két pártnak 10 százalékot kellene elérnie a parlamentbe való bejutáshoz.

A cikkben megjegyzik, hogy még mindig nem véglegesítették az együttműködési megállapodást, és a budapesti listavezetőt sem találták meg. Szombaton mind a két párt választmánya, illetve országos tanácsa ülést tart.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!