Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Francois Hollande

Forrás: MTI

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elkövetett háborús tettnek nevezte Francois Hollande francia államfő a párizsi merényleteket. „Ami tegnap történt Párizsban és Saint-Denisben az háborús tett, és a háborúval szemben egy országnak a megfelelő döntéseket kell meghoznia” – mondta a köztársasági elnök a védelmi tanács ülését követő rövid televíziós beszédében. „Egy terrorista hadsereg, az Iszlám Állam által elkövetett tett az ellen, ami mi vagyunk, egy olyan szabad ország ellen, amely az egész világhoz szól” – tette hozzá Francois Hollande.

„Egy külföldről előkészített, megtervezett tett, külföldi segítséggel, amelyet a nyomozásnak kell felderítenie. Teljesen barbár tett” – fogalmazott a francia elnök.

Francois Hollande bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendel el az országban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!