Háromszázmilliárdos lyuk a MÁV-nál

Forrás: MHO

Hiába állítja a kormány, hogy a költségvetés minden téren rendben van, a MÁV fenntartása gondokat okozhat. A vasúttársaság tényleges kiadásainak finanszírozása a következő kormányra szakad. Az első komoly tétel, amelyhez meg kell majd találni a forrást, az a vasúttársaság múlt évről megmaradt 29 milliárd forintos vesztessége, ami a nem kellően finanszírozott pályavasúti működtetésből adódott. A vasúti pályahálózat működésének azokat a költségeit, amelyeket nem fedez a társaság bevétele, elvileg az állam pótolja. Ez azonban tavaly hiányos volt.

A személyszállítás veszteségeit tavaly az állami forrás (164,5 milliárd) mellett a MÁV Cargo bevételéből sikerült rendezni. Az idén más a helyzet. Sokkal nagyobb összegre lesz szükség, ha rendet akarnak tenni a döntéshozók a vasútnál. Gondot jelent, hogy a közösségi közlekedés finanszírozására negyvenmilliárd forinttal kevesebb pénz jut, viszont ugyanakkora forgalom bonyolódik le az állami vasúthálózaton.

A MÁV üzleti tervében a személyszállítás állami finanszírozásaként – ia lap információi szerint – 148 milliárd forint szerepel, ám a költségvetés erre a célra 125 milliárd forintot bocsát rendelkezésre. Ez önmagában 23 milliárd forint hiányt jelent. Ennél lényegesen nagyobb tétel, hogy a pályahálózat fenntartásánál a használati díjakból származó bevétel előreláthatólag 53 milliárd forinttal lesz kevesebb a kiadások összegénél. Ezt a költséget már nem finanszírozza az állam.

A MÁV működtetését nehezíti az is, hogy jelentős adósságot görget maga előtt, amely jelenleg 210 milliárd forint. Ez a tétel 260 milliárd volt, ötvenmilliárd forintot a MÁV Cargo eladásának bevétele segítségével faragtak le.

Összességében tehát mintegy 315 milliárd forintot kell előteremtenie a következő kormánynak a működési kiadásokon túl. Nehezíti a helyzetet, hogy a MÁV a hiány pótlására hitelt vesz fel, amelynek tetemes kamatai vannak. Egyelőre azonban nem tudnak kilépni a hitelpiacra, ugyanis ahhoz előbb a MÁV igazgatóságának és a szaktárcának is el kell fogadnia az üzleti tervet.

A Magyar Hírlap cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!