Hasznosítanák a kormányzati negyedre szánt területet

Forrás. MTI, Világgazdaság

Nyilvános nemzetközi pályázaton választja ki az állam vagy a MÁV azt a befektetőt, aki a legjobb ajánlatot adja a Nyugati pályaudvar mögötti, a kormányzati negyedre szánt terület rehabilitációjára; a befektető 20-25 évre koncessziót kapna a hasznosításra és a vasúti létesítmények, berendezések fenntartására – írja az egyik gazdasági napilap a birtokába jutott megvalósítási javaslatra hivatkozva.

A projekt összköltsége a javaslat szerint 990 millió euró, a pénzügyi forrásigénye pedig 1,089 milliárd euró. A lejárati idő után a létesítmények a MÁV tulajdonába kerülnének, a kereskedelmi építmények – raktárak, lakások, kulturális tömbök – a befektetőnél maradnának. A végső átadás a dokumentum szerint 2012 vége.

A „Se negyed, se hasznosítás” című cikk összefoglalja a kormányzati negyed sorsát, és megszólaltja Finta József építészt, a Westend City Centert is tervező Finta Stúdió vezetőjét. Az építész abszurdnak tartja, hogy a hasznosításra koncessziót írjanak ki. Szerinte mindenképpen közcélú funkciójú, nagy zöld területtel rendelkezővé kellene fejleszteni, mert ez felértékelné a Terézvárosnak ezt a részét. Ilyen megoldás lehetne kulturális vagy múzeumi negyed létrehozása, de még korábban az is felmerült, hogy állatkertet építsenek ide. Finta József véleménye az, hogy semmi értelme nem lenne kereskedelmi negyedet felhúzni ezen a területen, mert a Westend és a tervezett Westend2 ezeket a funkciókat tökéletesen ellátja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!