Hatályon kívül kell helyezni az ukrán oktatási törvény egy részét

Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


A miniszter telefonon elmondta, a kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. „Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk" – jelentette ki.

Hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény súlyosan sérti a kisebbségi jogokat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is.

Szijjártó Péter emlékeztetett, a társulási szerződés kimondja, Ukrajnának folyamatosan erősítenie kell a kisebbségi jogok tiszteletét.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!