Hat év alatt 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Az elmúlt hat évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és 5 százalékra csökkent a munkanélküliség, de van még tartalék, 250 ezren várnak munkára – mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a friss statisztikai adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, a vendéglátás, mezőgazdaság, informatika, feldolgozóipar is keresi a munkavállalókat, ezt az igényt kell kielégíteni megfelelő képzéssel, orientálással.

Az elmúlt időszakban már látható volt, hogy verseny alakult ki a piacon a szakképzett munkaerőért, amit az is mutat, hogy lassan három éve jelentősen emelkednek a reálbérek Magyarországon – tette hozzá.

Hangsúlyozta, mindenkinek, a munkavállalóknak, a munkaadóknak és a kormánynak is az az érdeke, hogy továbbra is jelentős mértékben nőjön a foglalkoztatottak száma. A képzések, foglalkoztatás-politikai eszközök segítségével tudnak újabb munkavállalókat a munkaerőpiacra terelni – mondta.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az adatközlést követően kiadott kommentárja kiemelte, hogy a foglalkoztatottak száma újabb csúcsot döntött, az 5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig olyan alacsony, amilyet a rendszerváltás óta még nem mértek az országban.

A versenyszféra folyamatos bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének és a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően töretlenül emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, ami a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására is kedvező hatással van – hangsúlyozta az NGM.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!