Hat éve pótolja a Gyurcsányék által elvett oktatási pénzeket a kormány

kdnp.hu – MTI

A polgári kormány hatodik éve pótolja azokat a pénzeket, amelyeket Gyurcsány Ferencék elvettek az oktatásból – így reagált a Fidesz arra, hogy Niedermüller Péter DK-alelnök szerint a kormánypárt az oktatásra szánt pénzeket is ellopja.

A Fidesz-frakció az MTI-nek kedden küldött közleményében úgy fogalmazott: az a Gyurcsány-párt beszél az európai uniós pénzek ellopásáról, amelynek vezetője ma is több mint másfélmilliárdot keres EU-s megbízásokból, és aki „minden idők legkorruptabb kormányzását követte el".

Hozzátették, Gyurcsány Ferenc és pártja csökkentette az állami normatívakat, és elvett egy havi bért a pedagógusoktól.

Ezzel szemben a polgári kormány átvette az iskolák fenntartását, átvállalta az önkormányzatok adósságát, és elindította a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelést, amelyre eddig 234 milliárd forintot fordított – hangsúlyozta a kormánypárt, jelezve, hogy a pedagógusok béremelése idén és jövő ősszel is folytatódik.

Kiemelték továbbá az ingyenes tankönyvellátás bevezetését, a kisgyermekek 90 százalékára kiterjesztett ingyenes étkeztetést és a mintegy félezer iskola fejlesztését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!