Forrás: MTI
Hat megye 28 településéről 1200 embert telepítettek ki eddig, és 44 utat kellett lezárni a Duna áradása miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)tájékoztatása szerint a fővárosban eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből.
Az OKF közleményében tudatta azt is, hogy a Belügyminisztérium már megkezdte az árvízi károk felmérését azoknál az önkormányzatoknál, ahol a védekezés költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezeket a költségeket ezért a vis maior keretből fizetik majd.
Az OKF közleménye szerint a Duna áradása miatt öt megyében huszonnégy településrész maradt áramszolgáltatás nélkül, ez 1783 fogyasztói helyet érintett. Komárom-Esztergom megyében négy településen tizenhét fogyasztónál nincs gázszolgáltatás.
Két megyében négy településrész maradt vízszolgáltatás nélkül, ami több mint ötezer fogyasztót érint.
Az OKF közleményében kitért arra is: Pest megye egy részén és Budapesten még nem tetőzött a Duna, így „a neheze még hátravan”.
Az árvízi károk enyhítésére, a védekezés költségére a Belügyminisztérium vis maior keretében több milliárd forintos keret áll az önkormányzatok rendelkezésére - írta az OKF.
Az országban nyolc megye 68 településén folyik különféle fokozatú árvízi védekezés.