Hatalmas sikerrel vetítették a Biszku-filmet

Forrás: MHO, MTI

Levetítették a Bűn és büntetlenség című, Biszku Béla korábbi belügyminiszterről, kommunista politikusról szóló dokumentumfilmet egy budapesti étteremben.  A film iránt hatalmas volt az érdeklődés, a vetítőhelyek zsúfolásig megteltek, és az utcán is mintegy kétszázan várakoztak arra, hogy bejussanak.

Az alkotók, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina közölték: a Biszku család hozzájárult ahhoz, hogy az Uránia Filmszínház is bemutassa az alkotást.

Novák Tamás, a film rendezője elmondta, hogy Biszku Béla lányai szerda délután két órakor nézték meg a filmet, majd úgy döntöttek: nem akadályozzák meg a bemutatását. Mint korábban lapunk is megírta ezt előzőleg az Uránia Filmszínház azért hárította el, mert közlésük szerint a Biszku család perrel fenyegetett arra az esetre, ha a mozi hozzájárulásuk nélkül vetíti le az alkotást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!