Határok felett egyesüljön a magyar nemzet

Forrás: hirtv, mno.hu

Három mandátum megszerzésében bízik a romániai Magyar Összefogás listavezetője. Romániában este 9 óráig lehet voksolni, addig 18 millió szavazásra jogosult állampolgár járulhat az urnákhoz. A szomszédos országot összesen 33 politikus képviselheti majd az Európai Parlamentben.

„Erdélyben a magyarok körében szembe ütközött egymással a demokratikus elv és az egység elv. Ezt a kettőt sajnos mesterségesen állították szembe egymással és ebben épp az RMDSZ járt az élen. Plurális egységre van szükség, most azt remélem, hogy az összefogás nem ütközik össze a demokráciával, sőt demokratikusan egyesítjük erőinket” – nyilatkozta a hírTV-nek Tőkés László, európai parlamenti képviselőjelölt.

Tőkés László 2007-ben függetlenként indult az európai parlamenti képviselői mandátumért, akkor a szavazatok közel 4 százalékát szerezte meg. Most a Magyar Összefogás első helyezettjeként a Királyhágó-melléki püspök szerint itt az ideje, hogy Erdély ismét Európa részévé váljon.

„Erdély kerüljön vissza Európába és határok felett egyesüljön a magyar nemzet. Én ezt nevezném euro-transzszilvanizmusnak. Erdély és Európa kapcsolatának helyreállításáról van szó, uniót, Erdéllyel” – jelentette ki Tőkés László.

Romániában szigorított biztonsági intézkedések közepette zajlanak a választások. Országosan 300 ellenőrzési pontot alakítottak ki és 50 ezer rendőrt mozgósítottak, hogy kivédjék a választási csalások lehetőségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!