A határon túli reformátusok helyzetéről, az utóbbi egy év eredményeiről és a kettős állampolgárság intézményéről tárgyalt az egységes Magyar Református Egyház vezető szerve, a generális konvent keddi temesvári plenáris ülésén – közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) hírszolgálata. Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke kiemelte, hogy a Kárpát-medencei egységtörekvések kedvező fogadtatásra találtak a magyar reformátusságon kívül is. Nemcsak a Debrecenben 2009-ben történt egyesülést üdvözölték ugyanakkor, hanem az is, hogy 2010-ben az amerikai Grand Rapdis-ben is egységesültek az addig különálló református világszövetségek.
A püspök szólt egyebek mellett a Kárpát-medencei iskolák és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház csatlakozásának ügyéről, a Lévay József Református Gimnázium fennállásának 450. évfordulójáról és a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójáról. Az elmúlt évben Királyhágómelléken, Kárpátalján, a két amerikai egyházkerületben, Szerbiában és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházban tartott tisztújításokról is beszámolt Bölcskei Gusztáv, aki bemutatta a megválasztott püspököket és főgondnokokat. A püspök az egység látható jeleként említette a fehérgyarmati emlékművet, a Kárpát-medencei közös tanévnyitót, és azt, amikor táblát avattak Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékére Gyulafehérvárott.
Bölcskei Gusztáv beszámolt továbbá a Kárpát-medencei Rádiótanács megalakulásáról, illetve a kárpátaljai református iskolák számára összegyűjtött 11 millió forintról. A legfontosabb pillanatnak azt nevezte, amikor a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház jelezte, hogy ugyan fenntartással, de csatlakozik az egységes Magyar Református Egyházhoz.