kdnp.hu
Forrás: MTI
Vas megyében is jelentős lépések történtek az elmúlt évben az államigazgatás hatékonyságának növelése, az állampolgárok gyorsabb és színvonalasabb kiszolgálása, a hivatali ügyintézés gyorsítása érdekében – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva évértékelőjében Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott.
Harangozó Bertalan szerint a 2013-as esztendőben további komoly erőtartalékokat sikerült feltárni és mozgósítani a korábban szétaprózottan, fölösleges párhuzamosságokkal működő tizenhat szakigazgatási szerv együttműködésében azáltal, hogy a kormányhivatal megalakulásával egységes területi irányítás alá kerültek.
Az új keretek között jobban tudnak gazdálkodni mind a meglévő ingatlanvagyonnal, mind pedig annak a szakembergárdának az erőforrásaival, amelyikből a kormányhivatali dolgozók kikerültek – mondta.
Harangozó Bertalan kifejtette: az integrált szervezeteken belül lehetőség nyílik arra is, hogy az egy-egy területen időszakosan jelentkező munkafeladatokra a kormányhivatal vezetése képzett munkaerőt irányítson át, így gyorsítva az ügymenetet. A földhasználati bejelentési kötelezettség okán megszaporodott ügyszám miatt a földhivatalnál jelenleg is dolgoznak így átirányítva munkatársak.
Szólt arról is, hogy a kormánymegbízott, a közigazgatási és igazságügyi miniszter útján konkrét feladatokat is kaphat, például a kiemelt beruházások esetében koordinációs jogköre van. A kormánymegbízott hivatalánál fogva közvetlen kapcsolatban van a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, így lehetősége és egyben kötelessége is, hogy szükség esetén a területén felmerült kérdésekben akár jogszabály-alkotási, vagy jogszabály-módosítási javaslatokat tegyen.