Hatékonynak bizonyultak a „szegénységpárti” szocialisták

Forrás: MTI

A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága – többek között ez derül ki abból az Európai Unió egészére vonatkozó, a gyermekek jólétét és szegénységét áttekintő tanulmányból, amelyet ma vitatnak meg Brüsszelben egy nemzetközi konferencián.

A tanulmány, amelyet a Tárki által vezetett nemzetközi konzorcium készített, áttekinti a gyermekszegénység demográfiai, munkaerő-piaci és társadalompolitikai vonatkozásait, valamint az összes országra kiterjedő összegzést mutat be az EU-országoknak a gyermekszegénység enyhítését célzó szociálpolitikai gyakorlatáról.     
    
Angol, francia, olasz, finn és lengyel tapasztalatok alapján elemzik a jó és a rossz (sikeres és sikertelen) gyakorlatokat. A kutatást az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Európai Unió, valamint az Oxfordi Egyetem vezető kutatói értékelik. A konferencia záróeseményeként az EU következő, spanyol és belga elnökségének képviselői mellett nemzetközi gyermekszervezetek vezetői is részt vesznek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a tapasztalatok alapján az EU számára levonható politikai következtetéseket vitatják meg.
 
A konferencia záróeseményeként az EU következő, spanyol és belga elnökségének képviselői mellett nemzetközi gyermekszervezetek vezetői is részt vesznek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a tapasztalatok alapján az EU számára levonható politikai következtetéseket vitatják meg.

Mint Tóth István György, a kutatás vezetője az MTI-nek elmondta, a tanulmány az EU számára több javaslatot fogalmaz meg arról, miképpen kellene nyomon követni a gyermekszegénység alakulását az EU tagállamaiban. Mindez jó alapot adhat majd a 2011 első felében esedékes magyar elnökség számára, hogy – megfelelő politikai szándék esetén – megerősítse a gyermekszegénység figyelemmel kísérésére formálódó nemzetközi gyakorlatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!