Hatezer tanár került utcára

Forrás: mno.hu

Még a legpesszimistább szakértők várakozásait is felülmúlta az idei pedagóguselbocsátási statisztika. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Magyar Nemzet sokadszori kérdésére végre elárulta: a szeptember 22-i állapot szerint összesen 6576 pedagógusnak szűnt meg a foglalkoztatási jogviszonya. Közülük 576 fő 60 év feletti volt, tehát őket nem elbocsátották, hanem nyugdíjazták. Körülbelül ugyanennyi pedagógust – 673 főt – vettek fel álláshelyre. Az állásukat elvesztők száma tehát 5903 fő.

Az oktatási tárca a lapnak küldött válaszában pályamódosítást javasol a munkanélkülivé váló pedagógusoknak. Hozzáteszik: a 19,5 milliárd forintos keretösszegű, EU-társfinanszírozással megvalósuló Új pálya program kínál majd nekik elhelyezkedési lehetőséget. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudni, a tárca szerint a „program megvalósítása folyamatban van”. Az óriási mértékű elbocsátáson a szakma is megdöbbent. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke kijelentette: elképesztő méretű a létszámcsökkenés, ami azt mutatja, hogy az óvodák és az iskolák átlépték a tűréshatárt. Tavaly „csupán” az új finanszírozási modell két évfolyamon történő bevezetése vont ki pénzt a rendszerből, egyéb megszorítás nem volt, így nem számítottak ilyen mértékű elbocsátásra.  

A témáról bővebben a pénteki Magyar Nemzetben olvashat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!