kdnp.hu
Forrás: MTI
Közös politikai nyilatkozatot adtak ki a parlamenti erők párt- és kampányfinanszírozásról. A Fidesz, a KDNP, az MSZP, az LMP, a Jobbik és a DK delegáltja egy 6 pontból álló témalistát fogadott el, s képviselőik abban is megállapodtak, hogy a következő, várhatóan májusban sorra kerülő találkozón ismertetik a szélesebb körű egyeztetésre bocsátandó törvényi szövegtervezetet, a finanszírozási törvényt pedig ősszel terjeszthetik a Tisztelt Ház elé.
Átláthatónak kell lennie a pártok bevételeinek és kiadásainak, valamint a hétköznapi működésnek; hirdetéseknél azonos feltételekkel találkozzanak a jelöltek és a szervezetek; a kormányzati és önkormányzati korteskedés tilos; az ÁSZ szerepe legyen tisztázott az elszámoltathatóságban; a majdani egyezség a parlamenti és önkormányzati választásokon kívül terjedjen ki az európai parlamenti választásra és a népszavazásokra; szükségét látták a megjelentek annak is, hogy átlátható legyen, kiktől és mennyi támogatást fogadhatnak, illetve nem fogadhatnak el a pártok, külföldi jogi személyektől például nem – ismertette nagy vonalakban Földes Ádám, a Transparency International Magyarország képviselője.
Kérdésre válaszolva a Fideszt és a KDNP pártszövetséget képviselő Gulyás Gergely elmondta, egyelőre azokban a pontokban egyeztek meg, amelyekben majd meg kell állapodni.