Forrás: MTI
Elsősorban a befektetés a jövőbe néven futó program előkészítéséhez használja fel Érd önkormányzata azt az egyszeri 600 milliós kormányzati támogatást, amelyről a múlt év végén született döntés. T. Mészáros András, a megyei jogú város (Fidesz-KDNP) polgármesterének tájékoztatása szerint a 20 milliárd forint összértékű program keretén belül óvoda- és iskolafejlesztés indul, bővítik a szociális ellátórendszert, illetve minél több helyen megoldják a csapadékvíz-elvezetést. A támogatásnak köszönhetően több pénz juthat gazdaságfejlesztésre is, célul tűzték ki például egy "vállalkozói falu" létrehozását.
Hangsúlyozta: a kormányzati támogatásra azért is volt nagy szükség, mert Érd a közép-magyarországi régió egyetlen megyei jogú városa, amelynek uniós támogatását meghatározza az ugyancsak e régióba tartozó főváros fejlettsége. Ez azt jelenti, hogy amíg a többi megyei jogú város a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetésből 10-40 milliárd forint közötti összegeket kaphat, addig Érd csupán 0,7 milliárd forintot.