Haveri Leader-pénzek

Forrás: MTI

Közérdekű bejelentéssel fordult az ügyészséghez Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes képviselője a vidékfejlesztésre szánt uniós pénzek, az úgynevezett Leader-programhoz kapcsolódó források törvénytelen felhasználása miatt. A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a 2004 és 2007 között a Leader-program keretében felhasznált 783,6 millió forint elköltését már ellenőrizte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), s nemes egyszerűséggel azt állapította meg, hogy olyan mértékű törvénytelenségek történtek, hogy a legegyszerűbb mielőbb visszafizetnünk az összeg uniótól érkezett részét, vagyis több mint 587,7 millió forintot, ugyanis közel félmilliárd forintot törvénytelenül fizettek ki. A lap információja szerint a Pénzügyminisztérium és az agrártárca egy-egy főosztálya is vizsgálja a félmilliárd forint elköltését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!