Forrás: MTI
Az új közszolgálati életpályamodell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
A miniszter elmondta: az érintett mintegy 12 600 katona januárig visszamenőlegesen márciussal kezdődően kapja meg emelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell. Mint Hende Csaba kiemelte: a kormány múlt szerdai döntésében vállalta, hogy az illetménykiegészítéshez szükséges – 1,8 milliárd forintos - többletforrást biztosítja a honvédelmi költségvetés számára.
Hende Csaba kitért arra is, hogy a kormány elkötelezett az új közszolgálati dolgozóknak szóló lakáshitel program kidolgozásában is, de még keresik a megfelelő alternatívát. Akár már ebben az évben számolni lehet vele - mondta a miniszter, kiemelve: ez az intézkedés sokat jelent a hivatásos állomány anyagi biztonságának megteremtésében, a katonacsaládok lakhatását meg fogja oldani.
A honvédelmi miniszter a feladatszabó értekezleten hangsúlyozta, hogy bár választási év van, a honvédség munkáját nem politikai ciklusoknak rendelik alá. Egyúttal mindenkit arra kért, hogy egyenruhában tartózkodjanak a politikai véleménynyilvánítástól.
A miniszter felidézve a tavalyi év legfontosabb eseményeit kiemelte: a honvédség ismét bebizonyította, hogy minden körülmények között lehet rá számítani. Két természeti katasztrófa, a márciusi hóhelyzet kezelését, és a Dunán júniusban végigvonuló árvíz elleni védekezést is sikeres küldetésnek nevezte. Ekkor, az önkéntes tartalékosok első bevetése is igazolta, hogy az önkéntes tartalékos rendszer egy valódi képesség, ami hozzáad a honvédség erejéhez. Hende Csaba azt mondta: terveik szerint ebben az évben befejezik a rendszer teljes kiépítését.