Forrás: mno.hu
Hazaárulással gyanúsíthatta meg a katonai ügyészség Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját – tudtuk meg. A nyugalmazott tábornokot kedden vették őrizetbe, és holnapig eldől, kezdeményezik-e előzetes letartóztatását.
A Magyar Nemzet információi szerint elképzelhető, hogy akár az egyik legsúlyosabb államellenes bűncselekmény elkövetésével, hazaárulással gyanúsíthatta meg a Budapest Katonai Ügyészség Galambos Lajost, a polgári elhárítás Medgyessy-kormány idején kinevezett főigazgatóját.
A Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) 2004 júliusától három éven át irányító nyugalmazott vezérőrnagyról – aki a Földesi-Szabó László volt rendőrtiszt nevével fémjelzett Egymásért-ügy kirobbanása idején távozott tisztségéből – egyelőre nem tudható, hogy pontosan mit követhetett el, mivel a nyomozó hatóság a meggyanúsítás hírét sem kívánta kommentálni. Jelenleg tehát csupán annyi biztos, hogy a keddi őrizetbe vételtől számítva az ügyészségnek hetvenkét óra áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, indítványozza-e Galambos előzetes letartóztatását – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.