A hazai költségvetési politika minden tekintetben megfelelő

Forrás: MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja a kérdőíves felmérés alapján összeállított „Open Budget Survey 2015” jelentés teljesen szubjektív megállapításait. A költségvetés tervezése a jogszabályokban meghatározott tartalommal és formában, a lefektetett irányelvek maximális figyelembevételével zajlik, a törvénytervezet benyújtásakor, tárgyalásakor és elfogadásakor pedig érvényesülnek az eljárási garanciák.

A jogszabályi környezet Magyarországon biztosítja a költségvetési politika átláthatóságát. Az Országgyűlésnek történő benyújtással egy időben a törvényjavaslat a több száz oldalas általános, valamint részletes indoklással felkerül annak honlapjára, tehát onnantól kezdve bárki számára elérhető, megismerhető. A költségvetéshez kapcsolódó makrogazdasági számítások szintén nyilvánosak, illetve az alapvető költségvetési és gazdaságpolitikai irányok követhetők, továbbá a kapcsolódó keretdokumentumokból (pl. Konvergencia Program) megismerhetők. A költségvetési eljárásban a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék több ízben nyilvánosan alakítja ki véleményét a jogszabálytervezetről, tehát a kontrollmechanizmusok is megfelelően működnek. A központi költségvetés és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslat azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel tartalmazza az állami kiadásokat és bevételeket. Az államháztartás helyzetéről szóló havi jelentések szintén nyilvánosak, a számadatokhoz pedig szöveges tájékoztató is kapcsolódik.

Sajnálattal látjuk, hogy amíg a magyar gazdaságpolitika eredményeit az Európai Unió, az IMF, az OECD, valamint a nagy nemzetközi előrejelző intézmények és a piaci elemzők is elismerik, a Költségvetési Felelősségi Intézet sajátos kutatási módszerével a költségvetés átláthatóságát próbálja megkérdőjelezni – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!