Hazárdjáték

Forrás: mno.hu

A szocialista-liberális kormányzás elmúlt nyolc évét a túlélő, a nemzetstratégiai szempontokat háttérbe szorító politizálás jellemezte; ezek miatt az új kormánynak óriási kihívással kell majd szembenéznie - erről a Hazárdjáték című könyv bemutatóján beszéltek a kötet szerkesztői, Stumpf István és G. Fodor Gábor. A Hazárdjáték; A szocialista-liberális kormányzás nyolc éve címmel a Századvég Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötet a 2002 óta kormányzók majdnem egy évtizedes tevékenységének szakpolitikai fejezetekre osztott értékelését adja.

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója Gyurcsány Ferenc kormányzásáról szólva azt mondta, a volt miniszterelnök hatalomgyakorlásában semmi eredeti nincsen, ami van azt őszödből tudjuk. Az az eredetisége ennek a hatalomgyakorlásnak, hogy mintegy tudatlan imposztorként leleplezte saját hatalomgyakorlási elveit. Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy az új kormánynak olyan kihívással kell szembenéznie, amely a húsz évvel ezelőtti kihívás nagyságrendjével mérhető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!