Forrás: Hirado.hu
Az államfői kegyelemmel szabadult vajdasági Horváth Árpád és Szakáll Zoltán szerint addig nem ér véget történetük, amíg a börtönben raboskodó három társuk is ki nem szabadul.
A Duna Televízió Híradója jelen volt, amikor a két fiú szűk családi körben megünnepelte hazatérését. Otthon pálinkával koccintottak, a rokonok, legközelebbi barátok velük együtt ünnepeltek.
Nikolic Adrianna, Horváth Árpád keresztanyja elmondta, abban bízik, hogy nyolc és fél év raboskodás után a fiú élete végre megváltozik, és minden jobbra fordul.
Szakáll Zoltán már a terveiről is beszélt. Mindenekelőtt munkát szeretne találni, biztosítani a saját és családja jövőjét. Ugyanakkor hozzátette: nem felejtik el a barátaikat, akik még bent maradtak. Harcolni fognak értük, mert azzal, hogy ketten kint vannak, nem ért véget az ügy.
Horváth Árpád a börtönévek alatt könyvet írt, mint mondta, szeretné, ha mások is első kézből ismernék meg a történetüket. Most kiadót keres, és reméli, hogy a könyv hamarosan megjelenhet, hogy az emerek megtudják az igazságot a temerini fiúk ügyéről.
A 13, illetve 11 és fél évre ítélt Illés Zsolt és Uracs József, valamint a 15 évre ítélt Máriás István egyelőre börtönben marad.
Máriás Ilona, Máriás István édesanyja azt mondta: az egyik szeme sírt, a másik nevetett, mert örült, hogy a két fiú kijött, nagyon elszomorító, hogy a másik három – köztük a fia – nem.
A vajdasági magyar fiúkat azért ítélték el, mert 2004-ben súlyosan bántalmaztak egy szerb férfit, aki korábban provokálta őket. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében. Az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolic két héttel ezelőtti, budapesti megbeszélésein is.