Forrás: MTI
A jó kormányzás ellenére nincs igazán jól működő kormányzati és pártkommunikáció – mondta a házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kövér László hangsúlyozta: nincs törésvonal a Fideszben és a kabinetben.
Általában a problémák, a hibák ott szoktak bekövetkezni, amikor mindenki a másikra néz, hogy akkor most ezt ki rontotta el, és most szerintem ez a helyzet – fogalmazott Kövér László, aki a hiba gyökerét abban látja, hogy nincs jól működő struktúrája a kormányzati kommunikációnak, holott annak legalább olyan jelentősége van a következő választás szempontjából, mint a kormányzás minőségének.
A Fidesz ezt egyszer már nem vette tudomásul, aminek következtében 2002-ben annak ellenére vesztett, hogy a többség szerint jól kormányzott – jegyezte meg.